Ajkai kolónia

Vissza a főlapra

 Írj nekünk

 

Legközelebb tervezzük

 

Legújabb ajánlatunk

 

Reggelinek valók

 

Könnyed ételek

 

Hús nélkül

 

Szabadtéren

 

Levesek

 

Salátabár

 

Húsos falatok

 

Halas finomságok

 

Tésztagyár

 

Hidegkonyha

 

Édes percek

 

Fűszerszámok

 

 

Arab fűszerkrémmel sült cukkíni
fokhagymás pirítóssal, paradicsommal

Hozzávalók:
4 kisebb cukkíni
10 dkg rizs
10 dkg tonhalreszelék
10 dkg reszelt trappista
3 evőkanál tejföl
3 evőkanál ketchup
3 gerezd zúzott fokhagyma
1 teáskanál citromlé
1 mokkáskanál majoranna
1 mokkáskanál római kömény
1 ágacska bazsalikom
1 ágacska petrezselyem
1 ágacsak koriander
bors, só

Elkészítése:

A cukkínik belsejét kiszedjük, majd sózzuk és félretesszük. Összekeverjük a főtt rizst a tonhalreszelékkel, a ketchuppal, citromlével, majorannával, római köménnyel, aprított bazsalikommal és a szintén aprított petrezselyemmel. Sózzuk, borsozzuk. Ezzel a töltelékkel töltjük meg a kivájt cukkíniket. 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük 20 percre, majd onnan kihúzzuk, és a reszelt sajttal megszórjuk. A sütőbe visszadugva a sajt pirulásáig sütjük. Fokhagymás pirítóssal és paradicsommal tálaljuk,  finoman behűtött chardonnayt kínálva hozzá.

Tipp: fehérborral gazdagítva nagyon finom.
Tipp: a kész cukkíniket olivaolajjal meglocsolva nagyon finom.


 

Friss lecsó padlizsánnal, gazdagon

 

Hozzávalók:
1 kg lecsópaprika
30 dkg paradicsom
1 szép padlizsán (kb. 15 dkg)
10 dkg szalonnabőrke (FÜSTÖLT !!!)
10 dkg házi kolbász
2 pár virsli
1 nagy fej vöröshagyma
1 dl száraz kékfrankos
2-3 szál újhagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 teáskanál fűszerpaprika
1 teáskanál egész kömény

Elkészítése:

A padlizsánt kockákra vágjuk, és alaposan besózzuk. Így hagyjuk 30 percen keresztül állni. Addig kibontjuk a száraz kékfrankost. Az első pohár üde bor élvezete után a szalonnabőrkét kisebb darabokra vágjuk, majd kevés olajon kiolvasztjuk a zsírját. Hozzádobjuk a félfőre vágott hagymát, az egész köményt, és addig sütjük, míg a hagyma üvegesedni nem kezd. Ekkor beleszórjuk a zúzott fokhagymát, egyszer-kétszer átkeverjük, majd rádobjuk az aprított paradicsomot és a fűszerpaprikával színesítjük. Jó öt percig rotyogtatjuk, hadd pépesedjen az a paradicsom! Közben kinyomkodjuk (csak úgy marokkal) a padlizsán keserű levét, majd le is mossuk, hogy a maradék só is eltűnjön. Az egész lemosott finomságot a paradicsomhoz adjuk, alaposan átkeverjük, és további egy pohár kékfrankos idejéig kavargatjuk (azaz max. 5 percig). Most tesszük a raguhoz a karikázott paprikát, alaposan átkeverjük, és öt percig kicsit alacsonyabb hőn főzzük az ételt. Az idő letelte után beletesszük a karikázott kolbászt és virslit, megvárjuk míg felforr, aztán hozzáöntjük a deci bort is. Magasabbra állítjuk a hőt, és még egy pohár kékfrankosnyi idő (azaz 5 perc) rotyogás után le is húzzuk a tűzről, a lecsónk elkészült! Tálaláskor karikázott újhagymával szórjuk meg.

Nincs benne se rizs, se tojás, mégis kerek, telt, karakteres, de legfőképpen FRISS ízeket kapunk. Mindenképpen érdemes kipróbálni! Tudom, hogy levesesebb, mint az átlag rizses-tojásos változatok, de ízvilágban, tartalomban sokkal gazdagabb. Mindenképpen foszlós kenyérrel, és plusz egy üveg száraz kékfrankossal tálaljuk, és ne felejtsünk el csípős paprikát kínálni mellé!


 

Juhtúrós-parajos rakott burgonya

Hozzávalók:
60 dkg krumpli
60 dkg spenót
40 dkg juhtúró
2 kis doboz tejföl
20 dkg reszelt sajt
10 dkg húsos szalonna vagy sonka
őrölt kömény
bors



 

Elkészítése:

A krumplit héjastól feltesszük főni (azért héjastól, mert anélkül keményítőt készítünk - remélem ezt mindenki megjegyzi...) A spenót szárát lecsípkedjük (mert az tartalmazza a földből felszívódott nitrátot, amit mi nem szeretünk, azaz szépen kivágjuk a kukába). A spenótot 1 percre forró sós vízbe tesszük, majd rögtön le is szűrjük. A megfőtt krumplit meghámozzuk, majd karikákra vágjuk. Egy tűzálló tálat vékonyan kikenünk vajjal (gyengébbek margarinnal helyettesíthetik), majd lerakjuk bele a krumpli felét. Ezt sózzuk, borsozzuk, meghintjük őrölt köménnyel. Erre a fűszeres krumplira helyezzük a spenótot, amire rámorzsoljuk a juhtúrót, és rálocsoljuk a tejfölt. Az egészet befedjük a krumpli másik felével, amit szintén sózunk, borsozunk, és őrölt köménnyel hintünk meg. Az étel tetejére tesszük az aprított húsos szalonnát, majd az egészet megszórjuk a reszelt sajttal. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 20 perc alatt ropogós-pirosra sütjük. Somlói juhfark nélkül sosem fogyasztjuk;)

Tipp: marinált vargányával és őrölt levendulával nagyon finom.


 

Spenótos-surimis rizottó

Hozzávalók:
40 dkg hosszúszemű rizs
40 dkg friss spenót
4 surimi rudacska
1 kisebb szál sárgarépa (kb. 10 dkg)
1 kis fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 tojás
1 evőkanál sötét szójaszósz
1 teáskanál curry
bors
 

Elkészítése:

Az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon megfuttatjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a curryt. Alaposan elkeverjük, majd ráöntjük a szójaszószt. Borsozzuk, majd a julienne-re vágott répával gazdagítjuk. A felvert tojást belekeverjük, és hozzáadjuk a kis karikákra szelt surimit. Beletesszük a kifőtt rizst, átkeverjük, hogy az ízek összekeveredjenek, végül a metélt spenótot hozzádobjuk. Átkeverjük, majd lehúzzuk a tűzről. Forrón tálaljuk. Hideg menta taával fogyasztjuk.

Tipp: harissával, Tabascóval vagy chilivel gazdagíthatjuk.


 

Keleti káposzta pulykával

Hozzávalók:
40 dkg fodros kelkáposzta
1 szép cukkíni (kb. 20 dkg)
10 dkg savanyú káposzta
10 dkg pulykamell
10 dkg sonka
1 fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
kisujjnyi gyömbér
2 evőkanál szójaszósz
2 evőkanál halszósz
3-4 szem chili

Elkészítése:

A pulykamellet nagyon vékony csíkokra vágjuk, sózzuk, majd serpenyőben hirtelen átsütjük. Kivesszük az edényből és félrerakjuk. A serpenyőt újra felmelegítjük, beletesszük a félfőre vágott hagymát, a darabolt fokhagymát és gyömbért. Pár perc alatt összesütjük. Hozzáadjuk a vékonyra metélt fodros kelkáposztát és a savanyú káposztát. Meglocsoljuk a szójaszósszal és a halszósszal, 1 dl vizet öntünk alá és 5 percig sütjük. A vékony csíkokra vágott cukkínit és a morzsolt csilit hozzáadjuk, alaposan átkeverjük, és további 3 percig rotyogtatjuk. Most keverjük bele a kisült pulykamell csíkokat és az aprított sonkát, mégegyszer átforgatjuk és azon melegében tálaljuk.


 

Kelbimbóval rakott cukkíni

Hozzávalók:
50 dkg kelbimbó
2 zsenge cukkíni
10 dkg sonka
5 dkg sajt
2 tojás
1 kis fej vöröshagyma
2 savanyú uborka
3-4 szem olajbogyó
kapor
fűszerpapika
bors, só


 

Elkészítése:

A kelbimbókat főzzük meg, majd szűrjük le. A cukkínit vágjuk vékony karikákra. A tojásokat verjük fel, sózzuk és borsozzuk meg. Egy zsiradékkal kikent tűzálló tál aljára csöpögtessünk keveset a tojásból (egyszerű, ha a tojásból kanállal merünk a tálba) A tál alján egyenletesen oszlassuk el a tojást, majd az egész tál alját borítsuk be a szeletelt cukkíni felével. Sózzuk, majd hintsük meg fűszerpaprikával. A cukkínikarikákra szórjuk a félfőre vágott vöröshagymát, az aprítot olajbogyót és savanyú uborkát. A főtt és leszűrt kelbimbókat erre az előkészített ágyra halmozzuk rá. Az egészet borítsuk be a cukkíni másik felével. A tetejét sózzuk, meghintjük apróra vágott kaporral (nagyon finom fűszeres lesz tőle), megszórjuk sonkával, majd ráborítjuk a felvert tojásokat úgy, hogy lehetőleg mindenhová jusson. Az egész rakást meghintjük reszelt sajttal, és 180 fokos sütőbe tolva 20 perc alatt megsütjük.


 

Csőben sült karfiol

Hozzávalók:
1 kg karfiol (1 kis fej)
10 dkg sonka
1 kis pohár tejföl
2 tojás
5 dkg sajt
4-5 szál snidling
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál zöldbors
2 evőkanál fehérbor ecet

 

Elkészítése:

A zöldborst beledobjuk az ecetbe és hagyjuk állni benne 30 percet. A karfiolt rózsáira szedjük, és forrásban lévő sós vízbe téve 12 percig főzzük (ekkor már megpuhul, de nem fő szét). A karfiolt leszűrjük és lecsöpögtetetjük. A tejfölt összekeverjük az apróra vágott sonkával, a zúzott fokhagymával, 0,5 dl vízzel, az aprított snidlinggel és a két felvert tojással. Sózzuk, majd beledobjuk az időközben leszűrt zöldborst is. Megszórjuk reszelt sajttal és az egészet alaposan elkeverjük. Egy magasabb peremű tűzálló tálat margarinnal kikenünk, majd beleborítjuk a karfiolt, ráöntjük a fűszeres szósztl, majd 200 fokra előmelegített sütőbe tolva 30-35 percig sütük. Könnyű fehérborral fogyasztjuk.

Tipp: baconnal vagy gombával is is gazdagíthatjuk.


 

Tejes-burgonyás paraj

Hozzávalók:
75 dkg burgonya
75 dkg friss paraj
3,5 dl tej
15 dkg sonka
15 dkg sajt
1 fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
bors


 

Elkészítése:

A tejet felforraljuk, és beletesszük a hámozott, karikára vágott burgonyát. Takaréklángon, fedő alatt 15-20 percig főzzük. Az idő letelte után a főtt tejes burgonyához hozzáadjuk a kockára vágott sonkát és a reszelt sajt felét. Sózzuk, borsozzuk, majd 1 perc rotyogás után egy kiolajozott, magasabb peremű tűzálló tál közepébe öntjük. A spenótot forró vízben 3-5 percig főzzük, majd leszűrjük. A hagymát finomra vágjuk, majd egy kevés zsiradékon megfuttatjuk. Hozzá keverjük a parajt, rányomjuk a fokhagymákat, összekeverjük, és nagy lángon hirtelen pirítjuk, végül a sonkás burgonya köré tesszük. A maradék reszelt sajtot a burgonya tetejére szórjuk, és 200 fokra előmelegített sütőbe téve 10-15 percig sütjük.

Tipp: sonka helyett használhatunk szalonnapörcöt is.


 

Padlizsán pizzasütő módra

Hozzávalók:
4 db padlizsán
4 dl sűrített paradicsom
25 dkg tonhalreszelék sós vízben (NEM olajban!)
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 teáskanál oregánó
1 mokkáskanál kakukkfű
1 mokkáskanál rozmaring
őrölt kömény
bors

Elkészítése:

A padlizsánokat megmossuk, hámozatlanul, hosszában kettévágjuk, húsukat pogácsaszerűen bekockázzuk, (lehetőleg jó mélyen), besózzuk, és 30 percig állni hagyjuk. A hagymát félfőre vágjuk, a tonhalat lecsöpögtetjük. Kevés olajban megfonnyasztjuk a hagymát, hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, a tonhalat, a zúzott fokhagymát. Őrölt köménnyel, oreganoval, rozmaringgal, és kakukfűvel fűszerezzük, sózzuk, borsozzuk. Fedő nélkül összefőzzük, hogy elég sűrű legyen (ez maximum 1-2 perc, néha kell egy kis víz is hozzá, mert eleve olyan sűrű). A padlizsánokat leöblítjük, kinyomkodjuk, papírkendővel szárazra törölgetjük. Vágott felükkel lefelé egy nagyon vékonyan kiolajozott tepsibe fektetjük, és kb. 15 perc alatt -180 fokra előmelegített sütőben- félpuhára sütjük. Óvatosan, sütőlapáttal megforditjuk őket, a tetejüket egy kissé benyomjuk, rásimítjuk a paradicsomos ragut, és további kb. 20 percig sütjük. Ekkor meghintjük reszelt sajttal, majd a sajt pirulásáig visszadugjuk a sütőbe.

Tipp: a sűrített paradicsom helyett nagyszerűen használható a hámozott egész paradicsom paradicsomszószban.


 

Csőben sült cukkíni lazaccal és sonkával

Hozzávalók:
4 db kisebb cukkíni
30 dkg sonka
20 dkg sajt
10 dkg füstölt lazac
4 tojás
2 fej vöröshagyma
1 evőkanál liszt
szerecsendió
bors

Elkészítése:

A cukkínik végeit levágjuk, majd apró darabokra szeljük. Besózzuk, és 10 percre félrerakjuk. Addig felverjük a tojásokat, sózzuk, borsozzuk, meghintjük őrölt szerecsendióval és elkeverjük a liszttel. Hozzátesszük az apróra vágott sonkát, lazacot és hagymát. A cukkínidarabokat alaposan átöblítjük, lecsöpögtetjük, majd összekeverjük a tojásos-sonkás masszával. Egy kiolajozott magasabb falú tűzálló tálba töltjük a keveréket, és 225 fokra előmelegített sütőbe toljuk mintegy 20-25 percre. Utána kivesszük, ráreszeljük a sajtot és annak pirulásáig visszatoljuk a sütőbe.

Tipp: a cukkínit lehet vékony karikákra is szelni, úgy tálaláskor tömörebb kockákat kapunk

 

 

Resztelt máj

Hozzávalók:
80 dkg sertésmáj
1 nagy fej vöröshagyma
5 dkg szalonna
4 gerezd fokhagyma
1 evőkanál majoranna
durvára tört bors
fűszerpaprika
őrölt kömény

Elkészítése:

A májat ujjnyi csíkokra vágjuk és megszórjuk a durvára tört borssal. Egy felhevített serpenyőben kiolvasztjuk a vékonyra vágott szalonnát, majd beletesszük a félfőre vágott hagymát. Mikor a hagyma pirulni kezd beledobjuk a borsos májat, megszórjuk a majorannával, a köménnyel, és hozzákeverjük a zúzott fokhagymát. Összesen pár percig (max. 3-4) pirítjuk csak, majd megszórjuk a fűszerpaprikával, alaposan elkeverjük, és már le is húzzuk a tűzről. Főtt-sült burgonyával (15 percig főzzük, majd lecsöpögtetjük, és hevített zsiradékban 10 percig pirítjuk)  és finom savanyúságokkal tálaljuk. Ehhez az ételhez ne feledkezzünk meg a jéghideg sörről. Kizárólag szedés után, mindenki a saját tányérján sózza!

Tipp: a tányéron balzsamecettel megpermetezve is nagyon finom.



 

Sa Bo Farn gazdagon

Hozzávalók:
50 dkg pulykamell
1 szép paradicsom
10 dkg kígyóuborka
10 dkg káposzta
10 dkg zeller
10 dkg sárgarépa
10 dkg gomba
1 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 kisujjnyi gyömbér
1 dl szójaszósz
1 evőkanál halszósz
1 evőkanál paradicsompüré
1 mokkáskanál koriander
1 mokkáskanál chili

Elkészítése:
A wokban -vagy egy serpenyőben- olajat hevítünk, majd beletesszük a félfőre vágott hagymát, a vékony csíkokra metélt káposztát, zellert és répát. Alaposan átkeverjük és 5 percig együtt pirítjuk. Ekkor beledobjuk a cikkekre vágott gombát, a zúzott fokhagymát, megszórjuk az őrölt korianderrel, és belereszeljük a gyömbért. További 2-3 percig sütjük, majd mikor kissé megroppantak a zöldségek belekeverjük a kisebb falatokra vágott pulykamellet is. Az egészet a pulykamell fehéredéséig sütjük, ekkor beleöntjük a szójaszószt és a halszószt is. 1 dl vízzel felengedjük, hozzátesszük a paradicsompürét, 5 percig rotyogtatjuk, majd belekeverünk 40 dkg főtt rizst. Alaposan átforgatjuk, majd lehúzzuk a tűzről. Most tesszük hozzá az apró kockákra vágott pardicsomot és a csíkokra vágott kígyóuborkát. Forrón tálaljuk.

Tipp: víz helyett használhatunk húslevest is.




Szardellás-baconos sült sertésnyelv

Hozzávalók:
4 sertésnyelv
8 szelet sliced bacon (vagy vékony szelet füstölt házi szalonna)
5 dkg vaj
4 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
1 szál sárgarépa (kb. 15 dkg)
1 szál gyökér (kb. 15 dkg)
1-2 szelet zeller (kb. 10 dkg)
1 dl enyhe ecet (5%)
1 evőkanál szardellapaszta
2 babérlevél
szemes bors, só

Elkészítése:
A sertésnyelveket kapargassuk meg, majd tegyük annyi vízbe, amennyi bőségesen ellepi. Dobjuk mellé a félbevágott vöröshagymát, a fokhagymákat, a darabolt sárgarépát és gyökeret, a zellerszeleteket. Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a babérlevelet, öntsük bele az ecetet, és főzzük gyöngyözve 3-3,5 órán át. A nyelveket hagyjuk langyosra hűlni az ízes lében, majd vegyük ki és húzzuk le a bőrét (azokat a fehér részeket). Ejtsünk rajtuk hosszában kettő mélyebb bemetszést, amelybe helyezzük bele a szalonna szeleteket. Az előkészített nyelveket tegyük tűzálló tálba. A vajat keverjük össze a szardellapasztával, és ezzel a krémmel kenjük be az előkészített nyelveket. Tegyük 200 C-re előmelegített sütőbe, és az olvadt szardellás vajjal locsolgatva süssük 15 percig, majd -személyenként 1-1 nyelvet szeletelve- tálaljuk torma, finom majonéz és puha kenyér társaságában. Ne feledkezzünk meg az ételhez félszáraz pezsgőt, vagy Badacsonyi szürkebarátot kínálni.

Tipp: barna, magos kenyérrel tálalva nagyszerű előétel, vagy kis vacsora.


 

Rozmaringos-lecsós csirkemáj

Hozzávalók:
60 dkg csirkemáj
1 fej vöröshagyma
1 fej lilahagyma
4 db nagy lecsópaprika
2 db paradicsom
10 dkg bacon
2 gerezd fokhagyma
1 ágacska rozmaring
fűszerpaprika
bors, só

Elkészítése:
A csirkemájat falatnyi darabokra vágjuk, megszórjuk borssal, félretesszük. A félfőre vágott hagymát kevés zsiradékon pirítani kezdjük. Mikor üvegesedni kezd hozzátesszük a bacont, és annak kisülő ízes levében forgatjuk át a hagymát. Ráhalmozzuk a szeletekre vágott paprikát és paradicsomot, megszórjuk a zúzott fokhagymával, meghintjük az apróra metélt rozmaringgal, sózzuk, borsozzuk, kevés fűszerpaprikát szórunk rá. Alaposan átkeverjük, és 10-15 percig (amíg a paprika meg nem roppan) együtt főzzük. A zöldségeket tálra borítjuk, majd a serpenyőben hirtelen átsütjük a borsos (esetleg konyakkal meglocsolt) májdarabokat. 2 perc múlva hozzákeverjük a lecsót, egyet rottyantunk rajta és tálalhatjuk is. Finom vörösborral, önmagában fogyasztjuk.

Tipp: tojással dúsítva még laktatóbb.

Tipp: a csirkemáj 0,5 dl konyakkal nyakon öntve és abban érlelve még finomabb.

 

Szójás juhtúróval töltött gomba

Hozzávalók:
1 kg nagyobb csiperke
1/2 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
15 dkg juhtúró
10 dkg finomabb sonka
5 dkg füstölt szalonna
5 dkg szójagranulátum
5 dkg edami sajt
1 tojás
kevés fűszerpaprika
bors, só

Elkészítése:
A gombákat megdörzsöljük, szárát eltávolítjuk és apróra vágjuk. Hozzákeverjük a reszelt vöröshagymát, az apróra vágott szalonnát, sonkát, áztatott szóját, zúzott fokhagymát és a tojást. Sózzuk, borsozzuk, adagonként hozzátesszük a juhtúrót és a fűszerpaprikát. Ezzel a töltelékkel töltjük meg a gombafejeket, majd kiolajozott tepsibe téve, 200 fokos sütőben, letakarva 20 percig sütjük. Ekkor megszórjuk a reszelt edami sajttal és pirulásig visszatoljuk.

Tipp: petrezselyemmel még finomabb

 

Majorannás csirkemáj citromfüves cukkínivel

Hozzávalók:
4 db kisebb cukkíni
60 dkg csirkemáj
2 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál világos szójaszósz
1 evőkanál rizsbor
1 teáskanál gyömbér
1 teáskanál citromfű
1 teáskanál majoranna
chili
bors, só

Elkészítése:
A cukkiník végeit levágjuk, kisujjnyi hasábokra szeljük, besózzuk és állni hagyjuk. A májakat falatnyi darabokra vágjuk, megszórjuk a citromfű felével, őrölt borssal, majd félretesszük. Felhevítjük a wokot, amikor forró beletesszük a félfőre vágott hagymát, szeletelt fokhagymát és megszórjuk a gyömbérrel. Alaposan átforgatjuk, majd 2-3 percig pirítjuk. Hozzáöntjük a lecsöpögtetett cukkínit, elkeverjük és 2 percig együtt sütjük. Hozzáöntjük a szójaszószt és a rizsbort. 5 perc után az egészet kiöntjük egy tálba. A wokot visszatesszük a tűzre, újra forrósítjuk. Beleöntjük a májdarabokat, megszórjuk a majorannával és 2 perc alatt rózsaszínre pirítjuk. Ha kezdene letapadni kevés vizet (és NEM olajat) öntünk alá. Amikor rózsaszín (és az esetlegesen aláöntött víz is elpárolgott) hozzáborítjuk az imént kiszedett zöldségeket, meghintjük a maradék citromfűvel és ízlés szerint adagoljuk hozzá a chilit.

Tipp: tálalás után megpermetezhetjük kevés balzsamecettel vagy meglocsolhatjuk erősebb Tabascóval.

 

Töltött kucsmagomba

Hozzávalók:
10-12 db szép kucsmagomba
1 csokor petrezselyem
20 dkg darált sertéshús
1 tojás
1 evőkanál kolbász(krém)
1 evőkanál szójagranulátum
1 fej aprított vöröshagyma
1 kávéskanál mustár
1 ágacska zsálya
1 kávéskanál tejföl
kevés zsemlemorzsa
bors, só

Elkészítése:
A  tölteléknek valókat összekevejük, majd 1 órára a hűtőbe tesszük. Ezután újra átkeverjük, kóstoljuk, ha kell utánfűszerezzük. A kész tölteléket  a gomba kalapokba töltjük, majd 180 C-re előmelegített sütőbe toljuk és 10 perc alatt pirosra sütjük. Hercegnő burgonyával és rengeteg salátával tálaljuk.

Tipp: vargányamártással vagy céklaalapon még finomabb.

Minden szöveges és képi tartalom szerzői joga az ajkai.try.hu tulajdonosáé, viszont egyes képek és fordítások felett csak felhasználási joggal bír, ezért mindezek engedély nélküli felhasználása, továbbközlése szerzői jogokat sért! Minden jog fenntartva.
Powered by screecher & cuby 2006.